Jajj álom..hogy örökké éljen bennem (LLL) part 5

Miután a párbaj terem kiürült, leültem a színpad szélére, és mélyet sóhajtottam. Arra a csókra gondoltam amivel meglepett, Perselus. Alig vártam a következő párbajszakkört.
EGY HÉTTEL KÉSŐBB
Eljött a nap, amikor a visszavágóra kerül a sor. Büszkén léptem fel az emelvényre, és láttam az ellenfelem kaján mosolyát. Közelebb léptünk, és elkezdődött a tánc. Erre a csatára, már jobban felkészült. Ennek nagyon örültem. Reméltem, hogy most is én fogok győzni, de ennek most már kevés volt az esélye.  Az elején is jóval nagyobb erővel jött a támadás, látszott, hogy most nem fogja vissza magát. Egy ideig tudtam védekezni, de nem húzta el ezt a csatát. Rövid volt, de látványos. Amikor a pálcám a levegőben, volt, mindenki tapsolt, és éljenzett. Piton, egy határozott mozdulattal, magához szólította a pálcámat, pont úgy mint amikor én győztem le őt. Győzelmes mosolyára még most is tisztán emlékszem.
-Nos, most én győztem, tanárnő. De meg kell hogy mondjam, nagyon jól védekezett. Azt hittem gyorsabban végzünk.
-Jobban felkészült mint vártam, és ez meglepett. Csakis ezért győzött le.
Elindultam hogy visszakérjem a pálcámat, de mint a másik párbajon, neki is volt még mondani valója, nekem.
-Mivel most én győztem, én szabom ki a vereség "árát", ha szabad így fogalmaznom. Egy csókot kérek, Öntől, ide.-és mutatott a szájára. Remélem ezt nem gondolja komolyan.
-Komolyan gondolja, professzor?-néztem rá, hitetlenkedve.
-Tökéletesen komolyan.
Elindultam felé, de mást tettem mint amire számított. Mivel én az arcomra kértem a puszit, és a számra kaptam, én is ezt a fordított elméletet alkalmaztam. A szája helyett, az arcára kapta a csókot. Kicsit, döbbenten mosolygott rám, és visszaadta a pálcámat. Miután elment, nem telt bele pár perc, és egy kis papírmadár röppent be az ablakon, egyenesen a kezemre szállva. Elolvastam ami benne állt, és először mérges voltam, de utána csak nevetni tudtam a saját butaságomon. A levélben ugyanis ez állt:
-Kedves Rose! Ha szeretné visszakapni az igazi pálcáját, várom kint az iskola előtt. Ha jobban megnézte volna, azt amelyiket odaadom, akkor rájön, hogy magánál van az enyém. Siessen.
 Perselus piton
  Mivel nem mi ketten voltunk a párbajszakkörben az egyedüli tanárok, megkértem Minervát, hogy felügyeljen a gyerekekre, mert dolgom akadt. Gyorsan kirohantam a teremből, és mikor kiértem az iskola elé, ő már ott várt rám. Lassan odamentem hozzá, és megszólítottam:
-Maga...hogy tehette ezt?! Ha az egyik diák megsérül, nem tudtam volna meggyógyítani, mert más pálcájával én nem megyek semmire!-támadtam neki, de olyan nyugodt volt, hogy abbahagytam a kiabálást.
-Ugyan, Rose. Ez csak egy egyszerű látszat varázslat volt. Az igazi pálcája van magánál, csak azt akartam hogy kijöjjön ide.-mire lenéztem a pálcámra, a szemem láttára változott a kinézete, és tényleg ez volt az én pálcám.
-Miért akarta hogy idejöjjek?
-Mert nem kaptam meg a csókomat.
-Komolyan csak ezért hívtál ki ide, Perselus?-ezzel közelebb mentem hozzá, és átkaroltam a nyakát.
-Kitaláljak még egy indokot?-megfogta a derekamat, és én megcsókoltam.
Kár hogy ez után zajra lettem figyelmes. A diákok, Minerva vezetésével kijöttek a Piton magánakciójára. Végignézték, és hallottak mindent. Éljenzés, és tapsvihar vett minket körbe amitől zavarba jöttem, és levettem a kezemet a nyakából. De ő nem engedte el a derekamat, sőt közelebb vont magához, és újra megcsókolt. Még nagyobb ujjongásban törtek ki a diákok, és azt éreztem nekem ez sok. Amikor felriadtam a gondolataimból, azon vettem észre magam, hogy Perselus, és én még mindig egymás karjaiban, fekszünk, és megfogta a kezem. Lett egy furcsa érzésem, ezért meg is kérdeztem tőle gyorsan:
-Te is átélted újra, vagy csak azért fogtad meg a kezem, mert láttad hogy csendben vagyok?
-Visszamentem veled, a időben. El kell ismernem hogy szemét húzás volt tőlem, de nem bántam meg.
-Én sem. Sőt. Amikor eljöttél értem még 15 évesen, azóta is erről álmodtam. Őszintén meg voltam lepve, amikor először megcsókoltál.
Láttam a szemében, hogy tetszik neki az őszinteségem. Mosolyogva átölelt, és megkérdeztem mégvalamit:
-És a párizsi kiruccanásunkra emlékszel? -kérdeztem tőle, kíváncsi és játékos tekintettel.
-Persze hogy emlékszem. Vezess.
Megfogta a kezem, és megint elsötétült előttem minden. Újra egy emlékemben találtam magam.
Ez kicsit homályosabb volt, mivel sok minden történt előtte. De korlátoztam az emlékeimet a közvetlen előtte történtekre. Minden ott kezdődött hogy eljöttem Perselussal otthonról, és mivel Anyám nem volt otthon, mondtam neki hogy estére vissza kell jönnünk. A Roxfortban el kellett kérni magunkat.
Megvolt. Indultunk vissza hozzánk és megtudtam pár dolgot. Érdekes volt. Összepakoltam a cuccaimat, és ....hát kellemetlen emlék. De nem tudtam visszafogni, és sajnáltam hogy ő is átéli velem újra. De eljutottunk arra a pontra amikor fent vagyunk a kilátóban, és megvigasztal engem.
-Sssss..semi baj.-mondta, és átölelt közben. Az én arcomról közben patakokban folytak  a könnyek, és vigasztalhatatlan voltam. Belenéztem sötét szemébe, és beletúrtam a hajába. Már majdnem megcsókoltam, de végül lebeszéltem magam. Ekkor váratlan dolgot tettem:
-Holnap reggelig, szabadok vagyunk. Nem jönne el velem az Eiffel toronyba? Mindig is látni akartam este Párizst.
-Attól jobb kedved lenne?-nézett rám reménykedve.
-Igen. Határozottan jobban lennék tőle.
Nagyot sóhajtott, majd így szólt: -Menjünk. És eltűntünk a kilátóból.
Vált a kép, és már Párizs utcáin találom magunkat. Elég furcsa ötlet volt, de most hogy utána gondolok, jó volt hogy bementünk ahhoz a bordélyhoz.
-Bízzon bennem.
-Mit..Keresünk..Itt???! -olyan ideges volt, hogy azt hittem lecsap!
-Megcsináltatom a haját, a tanárúrnak! -mondtam ezt olyan magabiztossággal, hogy meglepődtem magamon.
- Milyen okból? -kérdezte kicsit nyugodtabban.
-Csak azért mert van még estig időnk. És vacsorázni is meghívom.
Többet nem kérdezett, beült a székbe én pedig kiadtam a fodrásznak az utasítást.
Nem csinált sokat rajta, csak újrafestette a haját, és kivasaltattam. Lehet hogy gonosz dolog volt, de rámutattam az egyik öreg hölgyre, és azt mondtam hogy ő hívott meg minket. A fodrász elhitte, és gondolom hogy elkérte a hölgytől a pénzt.
Eljött az este, és felmentünk az Eiffel toronyba. Csodálatos kilátás volt. A legtetején volt egy kis zug, ahol át tudtam öltözni. Egy fekete ruhát varázsoltam magamra, és kontyba raktam a hajam. Amikor odaléptem az asztalhoz, döbbent tekintet fogadott. A tanárúr le se tudta venni rólam a szemét. Furcsa érzés volt, és zavarba ejtő. Vacsora után, gyönyörködtem még egy kicsit a kilátásban, de mivel ilyen magasan voltunk, fáztam egy kicsit. Mielőtt varázsolhattam volna magamra egy pulóvert, már rámterítette a professzor az utazótalárját. Kedves gesztus volt tőle. Mellém állt, és együtt néztük Párizs fényeit.
Újra a szobámban találtam magam, Perselus még mindig mellettem feküdt. Felnéztem, és láttam hogy még ébren van. De ez nem volt így sokáig, mert adtam neki egy utolsó csókot, és pár percen belül mind a ketten elaludtunk.

Jajj álom..hogy örökké éljen bennem (LLL) part négyből amit szabad!

Csodálkozva vettem észre, hogy van akit kiborít a történetem. Mivel a negyedik része, egy kicsit már a felnőtteknek szól, KIVÁGTAM BELŐLE AZOKAT A RÉSZEKET.

Csak azok a részek lesznek benne, amiktől ne kap szívrohamot senki.

Napokig nem beszéltem Perselussal. Nem én kerültem, hanem ő engem. De három nap után,egy este megláttam a folyosón. Leszólítottam, és behívtam a szobámba. Muszáj volt megtudnom, miért kerül.-Ülj le, kérlek.-leült, és vele szembe én is.-Mond el, miért kerülsz? Azért a kis kalandért, ami a napokban lefolyt? Ugyan már kérlek. Nagyobb bajom nem esett, és nem is utánad kémkedtem ha erre gondoltál.
-Igen, erre gondoltam. Fogalmam sincs hogy jöhettél utánam, de nagyon furcsa, hogy egyáltalán sikerült.Arra is gondoltam hogy talán nem bízol bennem!- elég nagy indulat volt a hangjában, s mikor befejezte, és lenyugodott kicsit, odahajoltam hozzá, és nyugodt, bocsánatkérő hangon így szóltam.
-Megbocsátasz?
-Meg. De ha lehet, legközelebb az ilyen kísérleteket, kerüld. Mint mondtam nagyobb bajod is eshetett volna.
-Több ilyen nem lesz, ígérem.-felálltam a székemből, odamentem hozzá, és jó szorosan átöleltem. Éreztem magamon, mind a két karját, és amikor felnéztem rá, megcsókolt. Nem számoltam a perceket, de mintha egy egész élethosszig tartott volna. Végül mikor a csóknak vége szakadt, zihálva néztem fel rá, és láttam hogy ő is ugyanúgy tesz.

CENSURA

-Elfáradtál?-olyan mosollyal, hogy elpirultam.
-Kicsit, de nem bánom.-megsimogatta a kipirult arcom, és gyengéden megcsókolt.
-Emlékszel még az első párbajunkra?-izgatott voltam, mikor bólintott.
Elkezdtem felidézni magam előtt. Minden elsötétült előttem, és az emlékeimben találtam magam.

Párbajszakkör. Minden elsős, másodikos és harmadikos körbe állta a hosszú, lila kárpitú emelvényt.

-Üdvözlök mindenkit, az első párbajszakkörön, amit azért alapítottunk, hogy lássátok, hogy kell gyakorlatban használni a varázslatokat, amiket órán tanultok. Lehetőségetek lesz arra is, hogy összemérjétek egymással az erőtöket, de csak a biztonság határain belül! Ha valakinek baja esik a másik hibájából, pontlevonás lesz a büntetése annak a háznak!-mondtam.-Most először is, bemutató következik, amihez segítségül hívom, mai önkéntesemet, Piton professzor urat. Önként vállalta, hogy segít nekem, és ígérem nem teszek kárt a tanárotokban.-közben méltóságteljesen felsétált az emelvényre, és megállt előttem, jelezvén hogy kész a párbajra.

A formaságok kedvéért meghajoltunk, magunkhoz fogtuk a pálcát, és háttal egymásnak, elindultunk a színpad végéhez.

-Egy, kettő három!-és mikor kimondtam a hármat, egy nagyon erős konfúziós átok jön felém. Egy határozott pálcamozdulattal, hatalmas kék pajzsot vontam magam elé, és kivédtem a támadást. Azonnal visszatámadtam, de az ellenfelem a pajzsbűbájokra van szakosodva. Hamar rájöttem ha nyíltan használom a bűbájokat, nem megyek sokra. A tervem pedig a következő volt:

Szándékosan nem védem ki az egyik átkot, és hagyom hogy sebet okozzon nekem. Ő odajön, meggyógyít, és amikor megkérdezi hogy jólvagyok-e, leteperem, és kiveszem a kezéből a pálcáját.

Ez be is jött!

-Ejnye, ejnye Piton professzor! -ő ott ült a földön, és kérdőn nézett rám, amikor elsétáltam a kezemben a varázspálcájával.-Első számú szabály: Sose bízz az ellenfélben! Főleg ne egy nőben.-kaján mosoly jelent meg az arcomon, hogy bele tudtam hajszolni ebbe a csapdába.- Lehet hogy a többi nő, nem ennyire ravasz mint én, de rájöttem ha csak támadok, nem megyek semmire. De mivel ez nem igazi győzelem, visszaadom a pálcáját, Perselus! Adjon bele mindent, és ne dőljön be nekem ilyen könnyen!-kihívó tekintettel néztem rá, miközben levettem a taláromat, hogy könnyebben tudjak mozogni. Folytatódott a harcunk.

Nagyon kecsesen mozogtam, és ő el volt képedve, hogy egy nő, olyan mint én, hogy tud ilyen erősen védekezni. De végül én győztem. Eltereltem a figyelmét egy kábító átokkal, és egy gyors Capitulatus! ige után a varázspálcája a levegőben volt. Magamhoz hívtam, és ezzel a párbajnak vége volt.

-Remekül küzdött, professzor úr. De végül, én nyertem.-mivel elindult hogy visszakérje a pálcáját, megkerültem a színpad közepén, és folytattam:- Gondolom a pálcáját, azért szeretné visszakapni.

Bólintott, és nyújtotta a kezét. Kis buta.

-De, mint minden csatának a való életben, ára van. Ennek a vereségnek egy puszi lesz az ára.-mutattam az arcomra.

-Komolyan gondolja, tanárnő?

-Komolyan. Gyerünk, nem fog belehalni. Legalább a gyerekek is okulnak, hogy mindennek ára van. Itt csak egy puszi. De odakint lehet hogy az életük fog egy ilyen kis átkon múlni.

A gyerekek kuncogtak, de ami ez után következett, arra én sem számítottam. Piton az arcom helyett, szájon csókolt. A gyerekek, és én is le voltunk döbbenve. A csók közben, mivel meg voltam lepve, gond nélkül ki tudta venni a kezemből a pálcáját. Röpke pillanat volt, és mikor vége lett, és azon vettem észre magam hogy feszült csönd van. Elléptem előle, és megköszörültem a torkom. Hátat fordított nekem, és elindult a másik oldalon lévő lépcső felé. Én még mindig meg voltam döbbenve, és éreztem hogy el is pirultam. Mikor ezt észrevették a diákjaim, megint nevetni kezdtek, mikor a nevetést, egy ismerős hang törte meg.

Az ellenfelem volt.

-A következő órán, visszavágót kérek.-és kilépett a teremből, ellentmondást nem tűrve.

-Öhm..jó...khm, a mai szakkörnek vége.

Jajj álom..hogy örökké éljen bennem (LLL) part 4

 Figyelem +18-as tartalom..ha nem érdekel inkább ne olvasd! Hidd el megkíméled magad az én álmomtól, ami neked rémálom lehet ;D

Napokig nem beszéltem Perselussal. Nem én kerültem, hanem ő engem. De három nap után,egy este megláttam a folyosón. Leszólítottam, és behívtam a szobámba. Muszáj volt megtudnom, miért kerül.
-Ülj le, kérlek.-leült, és vele szembe én is.-Mond el, miért kerülsz? Azért a kis kalandért, ami a napokban lefolyt? Ugyan már kérlek. Nagyobb bajom nem esett, és nem is utánad kémkedtem ha erre gondoltál.
-Igen, erre gondoltam. Fogalmam sincs hogy jöhettél utánam, de nagyon furcsa, hogy egyáltalán sikerült.Arra is gondoltam hogy talán nem bízol bennem!- elég nagy indulat volt a hangjában, s mikor befejezte, és lenyugodott kicsit, odahajoltam hozzá, és  nyugodt, bocsánatkérő hangon így szóltam.
-Megbocsátasz?
-Meg. De ha lehet, legközelebb az ilyen kísérleteket, kerüld. Mint mondtam nagyobb bajod is eshetett volna.
-Több ilyen nem lesz, ígérem.-felálltam a székemből, odamentem hozzá, és jó szorosan átöleltem. Éreztem magamon, mind a két karját, és amikor felnéztem rá, megcsókolt. Nem számoltam a perceket, de mintha egy egész élethosszig tartott volna. Végül mikor a csóknak vége szakadt, zihálva néztem fel rá, és láttam hogy ő is ugyanúgy tesz. És akkor valami megmagyarázhatatlan dolog lett úrrá rajtam. Újból megcsókoltam, és elvittem az ágyamig. Most én vetettem véget a csóknak, és egy pillanat múltán, megkérdeztem tőle:
-Akarod? Semmi nem fog történni, ha nem szeretnéd.
De nem kaptam választ. Megcsókolt, és óvatosan lefektetett az ágyamra. Percekig csak csókolóztunk. Hol én, hol ő került fölénybe. Lassan elkezdtük lefejteni egymásról a ruhát, és éreztem hogy innen már nincs visszaút. De ha őszinte akarok lenni, nem is akartam visszalépni. Úgy éreztem tiszta szívemből szeretem ezt az embert, és azt akarom hogy vele történjen meg. Amikor a köpenyét sikerült úgy levennem, hogy nem törtem meg a csókunkat, úgy hittem a többi gyerekjáték lesz. Büszke voltam magamra. A látszólag kemény felső, nagyon puha volt. Csak most vettem észre, hogy a kezem már máshol jár. Lassan benyúltam a fogásra fekete pamutingnek vélt ruhadarab alá, és  a kezem bejárta az egész felsőtestét.Ettől az ő kedve is megjött, legalábbis úgy éreztem. Elkezdte kigombolni a blúzomat, és mivel ez belebújós volt, kénytelenek voltunk megszakítani a csókot. Vágyakozó szemem, a szájára tévedt, és mikor a szemébe néztem, láttam hogy alig tudja magát fékezni. De mielőtt bármi is történt volna, biztos akartam lenni benne hogy nem zavarnak minket. Gyorsan felvettem a pálcámat, és megfordítottam a képeket a falon, és elmormoltam egy gyors ajtózáró igét, és egy hangtalanítót(ki tudja, hátha jóljön majd!). Mikor újra csakis rá tudtam koncentrálni, láttam hogy visszatér a szemébe a szenvedély. Úgy csókolt meg ahogy eddig még nem.Mohó volt, és követelőző. Mintha nem tudna velem betelni. Levettem az ingét is. Most láttam csak hogy nagyon gondosan volt megtervezve az az ing. Csodálatos felsőteste volt! Izmos,és csak rám várt. Még egyszer körbejártam a hasát, mellizmát, és végül a hátát. Olyan intenzív érzés volt, hogy felnyögött. Ettől a ponttól már nem bírtam vele.Mivel az én blúzom már lekerült, következett a nadrágom. Nagyon óvatosan vette le rólam, és ezzel párhuzamosan elkezdtem én is lefejteni róla a ruhadarabot. Már csak két ruha választott el minket egymástól, amikor megszakítottam a csókot. Újra. Mondanom kellett neki valamit, mielőtt, megtörténik az, ami örökre összeköt minket. Vettem egy mély levegőt, és elhaló hangon suttogtam neki:
-Perselus, én még nem...-de elcsitított.
-Tudom. Én sem.-elmosolyodott, és újra megcsókolt.
Az a két ruhadarab is lekerült, ami eddig elválasztott tőle. Egy darabig meg kényeztetett a csókjaival, aztán kéjéhes tekintetét rámszegezte, és lejjebb vándorolt, oda, ahol más előtte még sosem járt. Szájával kényeztetett, és olyan helyekre tévedt, amiről nem is tudtam hogy van. De ennyivel nem érte be. Szája után, keze is elvándorolt a csípőmről, és még intenzívebb érzés lett rajtam úrrá. Addig meg sem állt, amíg nem könyörögtem neki, hogy hagyja abba.  Felnézett rám, és mikor megint egy vonalban volt az arcunk,nem akartam hogy tovább kelljen nélkülöznöm.
Hiányzott az ajkai érintése , a szemébe néztem és újra megcsókoltam. Ez rövidebb csók volt. Kérdezni akart valamit:
-Kész vagy?
A szemébe néztem mélyen, és a válaszom csak ennyi volt:
-Óvatosan, kérlek.
Megcsókolt, és egy kis idő után éreztem magamban kemény, és erős férfiasságát. Akaratomtól függetlenül, felnyögtem. Lassan mozgott, nehogy megsértsen. Amikor feljutottam a csúcsra (huhh milyen nagy szó ez!), én vettem kezembe az irányítást, ami látom, bejött neki! Most én voltam felül. Megcsókoltam, röviden, de szenvedélyesen, utána lefelé haladtam. Először a nyakán jártak táncot az ajkaim, majd a mellizmain, hasán, végül mikor elérkeztem oda, mi kisebb hegyként tornyosult előttem. Elképesztő látvány volt. Végigsimítottam a combján, és olyat tettem, amit sose gondoltam volna. Számmal kényeztettem őt. Nem tudtam jól csinálom-e, de láttam az arcán, hogy valószínűleg jól! Valamiért az a különös érzésem lett, hogyha én most eljuttatom őt a csúcsra, a kellemes "időtöltésünknek" vége szakad. Valószínű hogy ezt ő is tudta mert amikor abbahagytam, mosolyogva felhúzott magához, maga alá tepert, és megint ő irányította a dolgokat. Nem tudtam hogy miért, de felült..azt hittem hogy elrontottam valamit, de amikor az ölébe húzott, és újra magamban érezhettem őt, átkulcsoltam a derekát a lábaimmal, s lágy ringatózás mellett, minden kétségem elszállt. Még egy darabig váltogattuk a helyzeteket, és kb. 3 óra múlva mindketten felértünk a csúcsra, csillogó szememmel, belenéztem az övébe. Ilyen boldognak még kiskorom óta se láttam.Mellette kicsinek éreztem magam, de mikor hozzábújtam és átölelt, úgy éreztem enyém lett örökre. Élveztem a pillanatot. Pár perccel később, felnéztem rá, és megkérdeztem:
-Elfáradtál?-olyan mosollyal, hogy elpirultam.
-Kicsit, de nem bánom.-megsimogatta a kipirult arcom, és gyengéden megcsókolt.
-Emlékszel még az első párbajunkra?-izgatott voltam, mikor bólintott.
Elkezdtem felidézni magam előtt. 

Jajj álom..hogy örökké éljen bennem (LLL) part 3

Tegnapi tartalma röviden: Olvasd el és megtudod :D

Miután visszatértünk a kastélyba, aznap este, megint nálam volt. Jót beszélgettünk, amikor odahajoltam hozzá... valami váratlan történt. A sötét jel izzott fel a karján, és tudtam hogy Voldemort hívja. Visszaültem a székembe, és mondtam neki, hogy menjen csak. Persze úgy tett mintha nem értené, de kiviharzott az ajtómon. Kinéztem utána, de már nem láttam sehol. A megérzésemre hagyatkozva, keresni kezdtem Perselust. Mire feleszméltem volna, már ott találtam magam a főbb halálfalók, Piton, és a Sötét nagyúr előtt. Meglepett a látvány..elég rondák azok a maszkok. Mielőtt a Sötét nagyúr bármit tudott volna szólni, körbejártam a halálfalókat, és mielőtt levettem volna róluk a maszkot, mindegyiket felismertem. Félkörben helyezkedtek a nagyúr előtt, elöl volt Piton, mellette Bellatrix Lastrange, Lucius Malfoy, Grayback, és a legvégén Pettigrew. Miután levettem a maszkjukat, Tudjukki felé fordultam, és ezt mondtam:

-Ez a híres halálfaló sereged? Egy tanár, egy ronda banya, Lucius, rólad nem tudom mit mondjak, egy farkasnak nevezett egyén, és egy talpnyaló egér. Szép sereg, gratulálok hozzá.

-Bátor vagy hogy ide mertél jönni! De mit keresel itt, és miért jöttél ide? Regilimens!

De mielőtt válaszolni tudtam volna, valaki hátulról megragadott, kezemet kulcsba fogta, és egy igét hallottam, mielőtt máshol találtam volna magam. Hirtelen megrohantak az emlékeim. Pár pillanatba beletelt, mire el tudtam zárni a gondolataimat, Tom elől. Erre ő is rájött, mikor az emlékeim egyre halványabbak lettek, és egy fehér hátterű helyen találta magát, szemben velem.

-Mit műveltél?

Elmosolyodtam.

-Másokkal ellentétben, én, el tudom előled zárni a gondolataimat, emlékeimet. Erősebb vagyok nálad, de így is többet láttál belőlem, mint kellett volna.

-Ez nem lehet! Ki vagy te?

-Mond meg te. Vagy nem tudod?-sejtelmes mosolyomat, kicsit sem hervasztotta le, hogy ennyire kitört. Sőt. Mulattatott.

-Mond meg a neved! Crucio!

Könnyen kivédtem az átkot, és közelebb mentem hozzá.

-Nehéz elviselni ha valaki jobb mint te, ugye, Tom?-most már olyan közel voltam hogy bele tudtam nézni a szemébe.-Nem vagy más, csak öreg csontok, egy talpnyaló, félénk szolga bőre, és Harry Potter vére. Talán ha újra élnél, még mindig erősebb lennél nálam, de így, semmi esélyed!- szinte már suttogtam.

-Én élek! Újra élek.

-Nem élsz. Egy mászkáló zombi vagy. Semmi, a régi önmagadhoz képest! Mikor is haltál meg, Denem? 20 évesen? Talán kicsit több? Én teljesen élek. És idősebb vagyok nálad.

-Csodálatra méltó, ámbár rettenetesen ostoba dolog hogy így mersz beszélni velem!-mostmár ő nézett a szemembe, olyan jeges gyűlölettel, hogy hátrálni kezdtem.-Mond meg a neved!

-Ha ennyire akarod..Az én nevem, Rose. Ettől többet nem kell tudnod rólam.-végre alábbhagyott a kíváncsisága. -Most pedig, hogy mindent átbeszéltünk, ereszd el a gondolataimat!

Egy mosolynak látszó dolog jelent meg az arcán, és megint ugyanott voltam, ahol lefogtak.Lenéztem a hátam mögé, és észrevettem valami ismerőset.

Piton fogott le.

Nem tudtam hol van az az ott, de örültem hogy kimászott a fejemből. Azt a mosolyt is biztosan csak képzeltem, mert mikor elhesegetett előlem mindenkit, megint a fagyos, semmitmondó arca jelent meg előttem.

-Nos...a kisasszony gondolom megtudta amiért idejött. Ti pedig...menjetek! Kivéve....Perselust. Rád még szükségem van.

Ahogy befejezte mondandóját, bosszús arccal, de követték az utasítást a halálfalói.

-Ereszd el, Perselus!-mosolygott, sőt, vigyorgott, de a szeme még mindig komor, és fagyos volt.-Hogy találtál ide?-körbe-körbe járkált, mintha ideges lett volna.-Ki küldött ide?

A kezem még mindig fájt az erős szorítás miatt, de lassan felálltam, Voldemort szemébe néztem, s így szóltam:

-Követtem Perselust. Nem küldött senki, én magam jöttem ide. És mivel más nincs itt, nem követett senki. Amint látod.

-Helyes. És hogy tudtad követni Perselust?

-Nem kötöm az orrodra. Hopsz, nem is tudnám.-gúnyos mosolyommal, egész szép reakciót váltottam ki belőle.

-Crucio!     

Ez már nem a fejem volt, ahol én irányítok. Iszonyatos fájdalom, járta át az egész testem, úgy éreztem hogy mindjárt szétrobbanok.

-Ezt már nem tudtad kivédeni, ugye? Rose. A magányos lázadóknak, ma már nincs jövőjük.

-Nagyúr, ha tovább kínozza, nem fog tudni beszélni.-mondta Piton. Rezzenéstelen arccal nézte végig ahogy szenvedek. De amikor ránéztem, valamit láttam a szemében, ami bizonyára elkerülte Tom figyelmét.

-Igazad van, Perselus.-ezzel elengedett a cruciatus átok gyötrelmei alól, és megkérdezte újra:- Hogy tudtad követni Perselust, ide?- nagyon lassan beszélt. Szinte suttogott.

-Semmi közöd hozzá!-ennyit bírtam kinyögni.

Miután nem kapta meg a válaszát, felegyenesedett, gonosz mosolya eltűnt, és hallottam ahogy azt mondta Pitonnak, hogy vigyen vissza az iskolába. De nekem nem kellett segítség. Lassan felálltam, kiegyenesedtem, és Tomnak a képébe vágtam a következő szavaimat:

-Még találkozunk. Azt garantálom.

-Alig várom, kisasszony. -gúnyosan pukkedlizett, és (kiröhögött a picsába) ezek után a szobámban találtam magam. Sikerült hopponálnom.

Percekkel később, kopogás szűrődött be az ajtómon keresztül. Rájöttem, hogy az én ajtómon kopognak, de nem nyitottam ki. Pár pillanattal később, a kopogás megszűnt. Kinéztem az ajtón, és szinte fellökött, Piton ereje, és haragjának nagysága, ahogy bejött. Kezében egy üvegcse volt, gondoltam, Verita szérum van benne. Leült a székébe, elővarázsolt két csésze teát, és az én csészémbe belerakta az átlátszó folyadékot. Az egészet.

-Idd meg.

Pókerarcot vágva leültem vele szemben, felemeltem a csészét, és megittam a teát. Máris kérdések sorozatát zúdította rám.

-Miért jöttél utánam, és hogy? Nem tudtad hogy mennyire veszélyes? Bajod eshetett volna. Nagyobb mint esett. Megtudtad amiért oda mentél?

Rémület ült ki az arcára. Amikor elmentem utána, nem is sejtettem ilyen reakciót tőle.

Nem tudom miért mentem utánad, és csak rád gondoltam. Amikor felnéztem, már ott álltam előtted. Tudtam hogy veszélyes lesz, de nem érdekelt. Vagy inkább nem jutott eszembe megijedni. Nem volt igazi célom.

Ettől kicsit megnyugodott. Még volt egy kérdése..vagyis pontosabban kettő.

-Mi történt amikor belenézett a fejedbe? Nagyon ideges arca volt. Rémült, és kétségbeesett. Te viszont nagyon nyugodt voltál. Nem bántott ugye?

-Megpróbált minél több mindent megtudni rólam, de mielőtt nagyon elmélyült volna a kutatásban,lezártam előtte az elmém. Vitatkoztunk. Azt akarta hogy mondjam meg a nevem, és hogy hogy jöttem ide. Cruciatus átokkal akart rávenni a beszédre, de mivel az elmémben én irányítottam, és teljesen ura voltam az elmémnek, kivédtem a támadást, és megmondtam a nevem. Követeltem tőle hogy másszon ki a fejemből, és a többit már te is tudod. Igen, jól vagyok. Bár foghattál volna gyengébben is. A csuklóm még mindig fáj.

-Add ide a kezed.-megfogta, és némán kimondott igével, elmúlt a fájdalmam.

Jajj álom..hogy örökké éljen bennem (LLL) part 2

Ez után a "kaland után" nagy vigyorral mentem le a csigalépcsőn. Perselus, még fent maradt, hogy eltegye az eszközöket, amit használtunk a varázslat közben. Csendben, de annál vidámabban értem vissza a szobámba. Mikor ránéztem az órámra, ijedve eszméltem rá, hogy a Roxforti vacsorát kihagytuk. Ajaj..gondolom magamban! Biztos észrevette mindenki, hogy én és Piton professzor hiányzunk a vacsoráról. Gondolkodásomból,az ajtón kopogtató alak, riasztott fel.

Perselus volt az.
Zihálva, bejött az ajtómon, és kezében a pálcájával így szólt:
-Lemaradtunk a vacsoráról.
-Tudom-De nem bántam, az igazság az.

-Nem vagy éhes, Rose? Hoztam pizzát, vagy ehetünk rendes ételt is.-Meglengette a pálcát, és egy néma varázsige elmondása után, az asztalom megtelítődött étellel. Megdöbbentem, hogy ezt meg tudja csinálni. Biztos elkérte Albustól a varázsigét, amit minden étkezésnél használ.

Leültünk az asztalhoz, és megvacsoráztunk. Amikor a maradékok eltakarítása volt a dolgom, gyorsan elintéztem, de ez épp elegendő idő volt Perselusnak a szobám átvizsgálására.

Sajnos rátalált valami olyanra, amit nem akartam hogy bárki megtaláljon. Egy fotó volt az. Amin én, és édesapám voltunk. Amikor megláttam a kezében a fotópapírt, megijedtem.Odamentem hozá, és megkérdeztem ezt hol találta. Persze tudtam, hogy fent volt az asztal tetején. Nem akartam hogy tovább nézze. Így is túl sokat tudott meg a múltamról. Elvettem tőle a fényképet, és megköszöntem a vacsorát. Megint ugyanaz a tekintet. A megbánós. Egy este kétszer is láthattam tőle, amit másnak egy egész életben kell várnia tőle. Amikor az ajtóhoz kísértem újra megcsókoltam, és jóéjszakát kívántam neki.

Másnap, tanítás után újra összefutottunk. Megkértem hogy ebéd után, jöjjön be a szobámba, és hozzon magával Veritas-szérumot. Furcsán nézett rám, de teljesítette a kérésemet.

Amikor bekopogott, már vártam őt. Kikészítettem a teát, beleraktam a szérumot, és megkértem hogy igya meg. Kifaggattam.
-Perselus. Tudsz hazudni?

-Nem.

-Helyes. Azt akarom tudni igazából hány éves vagy.

Megmondta. Nem hittem hogy hazudik, ezért rátértem a másik kérdésemre, ami a következő volt:

-Azt szeretném tudni, hogy érzel-e irántam valamit, és ha igen, mit?

Azt mondta, hogy igen, és hogy szeret. Túl szép volt hogy elhiggyem neki. És az utolsó kérdésemet is feltettem neki. Amire azt mondta, hogy MÉG NEM. Elhittem neki, hogy úriember, és nem hazudott. Varázsige segítségével megtörtem a szérum hatását, és megkérdeztem hogy tudja -e miket mondott nekem. Azt mondta hogy igen, és hogy nem hazudott.Azt is megkérdeztem tőle, hogy emlékszik-e mindenre, mind a 3 kérdésre. Erre is igennel felelt, és is hozzátette, hogy nem másítana, azon amiket elmondott nekem.

Megcsókoltam, és tényleg láttam a szemében hogy szeret engem. Nagyon jó érzés volt, és elpirultam. Erre csak egy mosolyt kaptam válaszul.És olyat tettem, amit nem gondoltam végig, ahogy most visszagondolok.

Az én teámba is beleöntöttem a szérumot, és megittam. De mielőtt ezt megtettem, ezt mondtam neki:

-Bármit kérdezhetsz tőlem. Tényleg- Újra megcsókoltam, és megittam a teát.
Ezek után a kérdéseire tisztán emlékszem, de nem fogom leírni őket.

Ő is elmondta a szérum ellenvarázsát, és mire végeztünk, vacsorázni mentünk.Nem tudom miért, de helyet cseréltünk egy tanárral, és én így mellé ülhettem.Teltek a napok, és egész kellemesen éreztük magunkat. Téli szünetben, meghívott magához. Én ugyanis a Roxfortban lakom. Ezt is sikerült megtudnom Dumbledore-tól. Kellemesen eltöltöttük azt az egy hetet, végig teljesen úriember volt. mivel meghívott, karácsonyra vettem neki ajándékot. Furcsa volt látni, hogy ő is kedveskedett nekem valamivel. Ezek után, megváltozott minden.

Folytatása következik..holnap

Jajj álom..hogy örökké éljen bennem (LLL)

Ez már csak egy nekemkészült cucc. Tudod, én ;D Egy napig látható és megtalálható a blogomon. Utána titkosítom :D Ja igen, a nevem itt, Charlotte Rose Cheney. De a Rose-t használom amint az majd kiderül.

Minden azzal kezdődött, hogy néztem a tévében és hálóingben, karkötőmmel, és egy műanyag pálcával hozzáértem a tévéképernyőhöz. Épp a főnix rendje ment benne, és mikor megérintettem a képernyőt arra gondoltam, hogy meg akarom vígasztalni Perselus Pitont. Egyet pislogtam, és ott találtam magam, fent Perselus tornyában, hálóingben, kezemben a műanyag pálca, igazi varázspálca lett, és a kezemen volt a karkötő. a 24 éves tanár önmagamat láttam viszont. Gyorsan átöltöztem (ünnepi nadrág, egy blúz, és magassarkú), és odaszóltam perselusnak mikor olyat tett volna amit később tudom hogy megbán:
-Potter, menj le. Wízliék keresnek.
Potter leszalad a kacskaringós lépcsőn és én egyedül maradok Piton professzorral. Amikor ránéztem egy halvány könycseppet véltem felfedezni ébenfekete szemében. Így szólok hozzá:
-Gyere ide Perselus. Tudom hogy mi történt, ne aggódj.
Odaléptem hozzá, és magamhoz öleltem. Még magassarkúban is kicsit magasabb volt nálam, és úgy tűnt  helyzet, mintha ő vígasztalna engem. Miután elengedtem a szorításomból, felnéztem rá, és egy kis mosollyal jelezte, hogy értékelte a gesztusomat.
Másnap, már jobb hangulatomban voltam. Miután ebbe a zavaros környezetbe kerültem, egyből felkerestem Albust. Elmondott mindent, arról hogy kivagyok, és nem nézett rám furcsán, egy percig se. Tényleg. ELmondtam neki hogy mi történt, hogy kerültem ide, és arra jutottunk hogy a vágyakozásom hozott ide. Kiderült hogy én már régebben tanítok itt, mint hittem volna. Amikor Perselus és én összetalálkoztunk a folyosón, leszólítottam:
-Perselus, beszélnünk kell. De ne itt. Kérlek gyere be a szobámba.
Bevezettem a szobámba és egy tea mellett, leültünk beszélgetni. Mihelyt a tea felét megittuk, Piton így szólt:
-Rose. Miről akartál velem beszélni?
-Perselus, tanítanod kell Pottert.-Itt nagyon csúnyán nézett rám, amire én rögtön elszégyelltem magam, de folytattam.-Nagy hasznára válhat ez az okklumencia óra. Én átvállalnám, de ha téged nem tud kizárni a fejéből engem sem fog tudni, és még kevésbé Voldemortot.
Piton egy percre elgondolkodott, mélyen a szemembe nézett, és azt mondta:
-Nem tanítom tovább azt a kölyköt! Ugyan olyan neveletlen, gyenge és arrogáns mint az apja volt! De..de, be kell látnom hogy igazad van. Szólj Potternek hogy este várom. Ennyi a mondani valód, Rose?
-Egyenlőre ennyi, köszönöm Perselus. Oh még valami...tudom hogy mit érzel. Engem is csúfoltak az iskolában. Csak engem még a régi, a mugliiskolában. Mikorra várod Pottert?
-Este hatra. Kérlek azt is mond meg neki, hogy ne késsen.
-Rendben vcan. Meddig tartana? Utána felmennék én is. Ha Potter, ilyen könnyen be tudott nézni a fejedbe, nekem is menni fog.

Azzal felálltam, elvettem a két üres csészét, és kitessékeltem Pitont a szobámból. De a folyosón még utána szóltam, de csak éppen hallhatóan, nehogy meghallja valaki:
-Akkor este.

Miután Potter elment, (onnan tudtam hogy láttam kijönni a toronyból) felmentem oda, ahol ő tartja az elmezárolási órákat, a fiúnak. Az ajtó nyitva volt, éppen rendezte az eszközöket, amikor udvariasan bekopogtattam, egy szép mosollyal az arcomon. Piton is egy mosollyal válaszolt, és azt mondta menjek be. Bezárta az ajtót, és elkezdtük a gyakorlást.
-Perselus, kérlek ne haragudj rám. Akármit fogok látni, megígérem hogy csakis kettőnk között marad. És tudnod kell két dolgot. 1..tudok rólad mindent, amit tudnom kell.-ezt a mondatot egy kedves mosollyal fejeztem be.-2..Megbízhatsz bennem.

Miután az ő elméjét már feltártam, és semmi új dolgot nem láttam benne, amit eddig nem tudtam volna, olyan ajánlatot tettem neki, amit nem utasíthatott vissza. És nem is tette.
-Perselus...mivel te így megbíztál bennem, és engedted hogy belelássak az emlékeidbe, te is belekukkanthatsz az enyémbe. Vannak titkaim, amiket nem mondtam el senkinek. És csakis te fogod őket tudni. Kész vagy rá?
Bólintott.

Fájdalmas volt visszanézni mindent, ami mugliként történt velem..megalázztatás, kínzások sorozata, rossz dolgok, és amikor a vége fele közeledtünk, oda ahol eddig még én sem szívesen jártam, megrökönyödve vettem észre, és Perselus is, hogy sírok.Abbahagyta a varázsigét, és letérdelt a székhez ahol ültem, hogy egyvonalban legyen az arcunk.
-Én....én..én nem..-de beléfolytottam a szót. Nem akartam azt hallani ahogy megsajnál.
-Perselus, nem tudhattad.Ezt néha még én sem akarom tudomásul venni.-És újra elkezdtem sírni.

Közelebb jött hozzám, éreztem az illatát, annyira közel volt (furcsa, de érdekes virágillatra lettem figyelmes),megfogta leszegett fejemet, és megcsókolt. Nem tudom leírni azt az érzést amit keltett bennem.

Egyszerre éreztem bizsergést, örömöt, és nem tudom miért, de szeretetet is. Amikor a csóknak vége szakadt, kapkodtam a levegőt, és az Ő szemében, megbánást, és egy eddig furcsa érzést fedeztem fel.

Szerelmet.

Perselus Piton..:$

Hát helló :$ Mióta láttam a Harry Potter utolsó részét, én azt hiszem beleszerettem Pitonbácsiba...szégyellnem kéne magam, hogy ilyet mondok, de a pléjboy görlök is idősebb pasival repesztenek, szóval :DDD... De ez ez már..más. Megszakad a szívem, mikor meglátom..bárhol, (tévé, valami kép, stb..) És amikor az utolsó részben meghal, ott elsírtam magam :$ ÉS most már majdnem két hete "rém" álmok gyötörnek -áááááááh *.* - És a mai különösen jó volt...jajj isten! Bárcsak ez így lenne...:(( kínoz..én mondom.