Miután a párbaj terem kiürült, leültem a színpad szélére, és mélyet sóhajtottam. Arra a csókra gondoltam amivel meglepett, Perselus. Alig vártam a következő párbajszakkört.
EGY HÉTTEL KÉSŐBB
Eljött a nap, amikor a visszavágóra kerül a sor. Büszkén léptem fel az emelvényre, és láttam az ellenfelem kaján mosolyát. Közelebb léptünk, és elkezdődött a tánc. Erre a csatára, már jobban felkészült. Ennek nagyon örültem. Reméltem, hogy most is én fogok győzni, de ennek most már kevés volt az esélye. Az elején is jóval nagyobb erővel jött a támadás, látszott, hogy most nem fogja vissza magát. Egy ideig tudtam védekezni, de nem húzta el ezt a csatát. Rövid volt, de látványos. Amikor a pálcám a levegőben, volt, mindenki tapsolt, és éljenzett. Piton, egy határozott mozdulattal, magához szólította a pálcámat, pont úgy mint amikor én győztem le őt. Győzelmes mosolyára még most is tisztán emlékszem.
-Nos, most én győztem, tanárnő. De meg kell hogy mondjam, nagyon jól védekezett. Azt hittem gyorsabban végzünk.
-Jobban felkészült mint vártam, és ez meglepett. Csakis ezért győzött le.
Elindultam hogy visszakérjem a pálcámat, de mint a másik párbajon, neki is volt még mondani valója, nekem.
-Mivel most én győztem, én szabom ki a vereség "árát", ha szabad így fogalmaznom. Egy csókot kérek, Öntől, ide.-és mutatott a szájára. Remélem ezt nem gondolja komolyan.
-Komolyan gondolja, professzor?-néztem rá, hitetlenkedve.
-Tökéletesen komolyan.
Elindultam felé, de mást tettem mint amire számított. Mivel én az arcomra kértem a puszit, és a számra kaptam, én is ezt a fordított elméletet alkalmaztam. A szája helyett, az arcára kapta a csókot. Kicsit, döbbenten mosolygott rám, és visszaadta a pálcámat. Miután elment, nem telt bele pár perc, és egy kis papírmadár röppent be az ablakon, egyenesen a kezemre szállva. Elolvastam ami benne állt, és először mérges voltam, de utána csak nevetni tudtam a saját butaságomon. A levélben ugyanis ez állt:
-Kedves Rose! Ha szeretné visszakapni az igazi pálcáját, várom kint az iskola előtt. Ha jobban megnézte volna, azt amelyiket odaadom, akkor rájön, hogy magánál van az enyém. Siessen.
Perselus piton
Mivel nem mi ketten voltunk a párbajszakkörben az egyedüli tanárok, megkértem Minervát, hogy felügyeljen a gyerekekre, mert dolgom akadt. Gyorsan kirohantam a teremből, és mikor kiértem az iskola elé, ő már ott várt rám. Lassan odamentem hozzá, és megszólítottam:
-Maga...hogy tehette ezt?! Ha az egyik diák megsérül, nem tudtam volna meggyógyítani, mert más pálcájával én nem megyek semmire!-támadtam neki, de olyan nyugodt volt, hogy abbahagytam a kiabálást.
-Ugyan, Rose. Ez csak egy egyszerű látszat varázslat volt. Az igazi pálcája van magánál, csak azt akartam hogy kijöjjön ide.-mire lenéztem a pálcámra, a szemem láttára változott a kinézete, és tényleg ez volt az én pálcám.
-Miért akarta hogy idejöjjek?
-Mert nem kaptam meg a csókomat.
-Komolyan csak ezért hívtál ki ide, Perselus?-ezzel közelebb mentem hozzá, és átkaroltam a nyakát.
-Kitaláljak még egy indokot?-megfogta a derekamat, és én megcsókoltam.
Kár hogy ez után zajra lettem figyelmes. A diákok, Minerva vezetésével kijöttek a Piton magánakciójára. Végignézték, és hallottak mindent. Éljenzés, és tapsvihar vett minket körbe amitől zavarba jöttem, és levettem a kezemet a nyakából. De ő nem engedte el a derekamat, sőt közelebb vont magához, és újra megcsókolt. Még nagyobb ujjongásban törtek ki a diákok, és azt éreztem nekem ez sok. Amikor felriadtam a gondolataimból, azon vettem észre magam, hogy Perselus, és én még mindig egymás karjaiban, fekszünk, és megfogta a kezem. Lett egy furcsa érzésem, ezért meg is kérdeztem tőle gyorsan:
-Te is átélted újra, vagy csak azért fogtad meg a kezem, mert láttad hogy csendben vagyok?
-Visszamentem veled, a időben. El kell ismernem hogy szemét húzás volt tőlem, de nem bántam meg.
-Én sem. Sőt. Amikor eljöttél értem még 15 évesen, azóta is erről álmodtam. Őszintén meg voltam lepve, amikor először megcsókoltál.
Láttam a szemében, hogy tetszik neki az őszinteségem. Mosolyogva átölelt, és megkérdeztem mégvalamit:
-És a párizsi kiruccanásunkra emlékszel? -kérdeztem tőle, kíváncsi és játékos tekintettel.
-Persze hogy emlékszem. Vezess.
Megfogta a kezem, és megint elsötétült előttem minden. Újra egy emlékemben találtam magam.
Ez kicsit homályosabb volt, mivel sok minden történt előtte. De korlátoztam az emlékeimet a közvetlen előtte történtekre. Minden ott kezdődött hogy eljöttem Perselussal otthonról, és mivel Anyám nem volt otthon, mondtam neki hogy estére vissza kell jönnünk. A Roxfortban el kellett kérni magunkat.
Megvolt. Indultunk vissza hozzánk és megtudtam pár dolgot. Érdekes volt. Összepakoltam a cuccaimat, és ....hát kellemetlen emlék. De nem tudtam visszafogni, és sajnáltam hogy ő is átéli velem újra. De eljutottunk arra a pontra amikor fent vagyunk a kilátóban, és megvigasztal engem.
-Sssss..semi baj.-mondta, és átölelt közben. Az én arcomról közben patakokban folytak a könnyek, és vigasztalhatatlan voltam. Belenéztem sötét szemébe, és beletúrtam a hajába. Már majdnem megcsókoltam, de végül lebeszéltem magam. Ekkor váratlan dolgot tettem:
-Holnap reggelig, szabadok vagyunk. Nem jönne el velem az Eiffel toronyba? Mindig is látni akartam este Párizst.
-Attól jobb kedved lenne?-nézett rám reménykedve.
-Igen. Határozottan jobban lennék tőle.
Nagyot sóhajtott, majd így szólt: -Menjünk. És eltűntünk a kilátóból.
Vált a kép, és már Párizs utcáin találom magunkat. Elég furcsa ötlet volt, de most hogy utána gondolok, jó volt hogy bementünk ahhoz a bordélyhoz.
-Bízzon bennem.
-Mit..Keresünk..Itt???! -olyan ideges volt, hogy azt hittem lecsap!
-Megcsináltatom a haját, a tanárúrnak! -mondtam ezt olyan magabiztossággal, hogy meglepődtem magamon.
- Milyen okból? -kérdezte kicsit nyugodtabban.
-Csak azért mert van még estig időnk. És vacsorázni is meghívom.
Többet nem kérdezett, beült a székbe én pedig kiadtam a fodrásznak az utasítást.
Nem csinált sokat rajta, csak újrafestette a haját, és kivasaltattam. Lehet hogy gonosz dolog volt, de rámutattam az egyik öreg hölgyre, és azt mondtam hogy ő hívott meg minket. A fodrász elhitte, és gondolom hogy elkérte a hölgytől a pénzt.
Eljött az este, és felmentünk az Eiffel toronyba. Csodálatos kilátás volt. A legtetején volt egy kis zug, ahol át tudtam öltözni. Egy fekete ruhát varázsoltam magamra, és kontyba raktam a hajam. Amikor odaléptem az asztalhoz, döbbent tekintet fogadott. A tanárúr le se tudta venni rólam a szemét. Furcsa érzés volt, és zavarba ejtő. Vacsora után, gyönyörködtem még egy kicsit a kilátásban, de mivel ilyen magasan voltunk, fáztam egy kicsit. Mielőtt varázsolhattam volna magamra egy pulóvert, már rámterítette a professzor az utazótalárját. Kedves gesztus volt tőle. Mellém állt, és együtt néztük Párizs fényeit.
Újra a szobámban találtam magam, Perselus még mindig mellettem feküdt. Felnéztem, és láttam hogy még ébren van. De ez nem volt így sokáig, mert adtam neki egy utolsó csókot, és pár percen belül mind a ketten elaludtunk.
