Nem is tudom mit keresek itt, megint. Csak úgy érzem , hogy ha most elkezdek írni, egy kicsit jobb lesz. A lelkemnek. Vagy a szívemnek? Ki tudja...lehet hogy egy nőnél a kettő megegyezik...most talán még rosszabb a helyzet mint ezelőtt. Tényleg azt hittem hogy megoldom a szív gondjait, mikor elküldtem?! Igen, meglehet. De most, egyedül, és úgy, mármint...a tudattal hogy ő látszólag boldog, már másként gondolom. Képmutató lennék? Vagy netán rosszindulatú? Irigy? Bármelyik igaz lehet...s még több is, ha úgy vesszük. De hogy is?
Könnyek, hideg esték, zene és üres cselekedetek mik lekötnek. A lényeg a látszat, nemde? Csak most értem meg igazán milyen felnőni, mikor az ártatlanság fokozatosan eltűnik..szertefoszlik, a tapasztalat növekedésével. Az első, minden esetben a legrosszabb. Bár eleinte negédes, de a végén.....már elfelejtettem a végét. Üres...nem maradt semmi, csak az üresség. Vagyis, de.Könnyek. Ők mindig megmaradnak nekem.
