Hát elérkeztünk a bűvös héthez...eredetileg is hét része van a Harry Potternek, de nekem több részes lesz ez a kis szösszenet. Sajnálom mindenki ^^ Perselus és Hermione????? Olyan oldalak vannak, hogy rögtön féltékeny leszek. Egy képen úgy bújik hozzá, mint én...:@ faszom..na mindegy, kövi rész tessék.
Két év múltán, mire Harry 17 éves lett, gyökeresen megváltoztak a dolgok, a Roxfortban, és az egész varázslóvilágban. Ez annak a következménye volt, hogy Voldemort visszatért, és átvette az uralmat. Senki nem tudott szembeszállni vele, csak Harry, Hermione és Ron próbálkoztak eredménnyel. Na meg a segítőik. De eközben a Roxfortból, egy temetői felvonulás lett. Tavaly ugyebár, meghalt Albus (pörszivál, wulfrikk, brájen) Dumbledore. Azóta Perselus Piton lett az igazgató. Nem csak a Roxfort rendje, de Ő is megváltozott. A Roxfortban szokásos lett az órai, és szünetekbeli bántalmazás a Mardekárosok részéről. Én is Mardekáros voltam, de az én időmben még valamivel jobb volt a helyzet! A legroszabb az, hogy egyik tanár sem szólhatott bele. Kivéve engem. Nem érdekelt hogy mi lesz a következménye, de az én jelenlétemben, sem szünetben, sem pedig tanítási órán, gyereket nem bántalmazhattak. Szerintem áldottak is érte a tanulóim. Következménye ennek végül is nem lett, gondoltam hogy a múltra tekintettel volt Perselus, ezért nem kérdőjelezett meg. De különösebben nem is törődött a kegyetlenkedéssel. Ebben az évben nem igazán akartam vele lenni, háromszor találkoztunk egy nap. Reggelinél, ebédnél, és vacsoránál. Többször látni se akartam.
Úgy az év közepe fele, kivittem a diákokat a szabadba, mert ott akartam tartani az órámat, és mert megtehetem. ( ;D) Éppen a tiltott rengetek felé mentünk, mikor feltűnt Malfoy és a bandája. Már sejtettem hogy baj lesz, de hogy ekkora, arra még én sem számítottam. A gyerekek megálltak, hogy megnézzék mi baja lehet a kis szőkeségnek. Hát hamar kiderült hogy a baja, én voltam! Már bent voltunk az erdőben, amikor hátranézek, és látom hogy még mindig jönnek utánunk. Megállok, aztán megkérdezem:
-Mit akartok? Mert hogy nem órára jöttetek, az biztos!
-Ugyan tanárnő, hol van a bizalom?
-Benned nem bízom. És a bandádban sem, szóval nyögd ki mit akarsz Malfoy.
-Jólvan. Magát, tanárnő!-és a mondat befejeztével az egyik közeli fához szegezett, amit igencsak kínosan fogadtam.-Ellenvetés?
-Van.-és a legérzékenyebb helyre mértem egy ütést(nem, nem a fejére, addig nem ért fel a lábam), szóval az ágyékára, mire összeesett előttem.-Nem lennék liliomtipró.Legközelebb jobban gondold meg hogy kit szeretnél, mert én nem vagyok könnyű eset!
Ezzel visszaküldtem a diákokat a kastélyba, és az órát elhalasztottam. De amikor utánuk mentem volna, a mögöttem fetrengő Malfoy, megfogott.
-Tudom hogy kivel van dolgom!-visszaszegezett a fához, amitől kicsit mérges lettem. Szépen fogalmazva. Megbénítottam, és felcibáltam az igazgatóhoz. Ami ott történt, arra még én sem számítottam.
-Piton professzor, ez a diák, kikezdett velem. Én nem büntethetem meg, de maga igen. Mi legyen?
-Hm...nem értem hogy mi ezzel a gond. Miért nem ment bele?-láttam magam mellett, ahogy Malfoy döbbent arca, vigyorgásban tör ki. Én már nem voltam ilyen boldog.
-Ez valami vicc? Komolyan gondolja?!
-Igen. Abszolút komolyan.
Nem is kellett nekem ettől több. Az akit én ismertem, végleg megszűnt létezni.
-Malfoy várj meg kint. Az igazgató úrnak igaza van. És ő a főnök.-alig tudtam visszatartani a könnyeimet.
Mihelyst Drako kiment, volt még egy mondatom, amit nem akartam hogy más is halljon:
-Nagyot csalódtam benned.-és mást nem mondva, kiléptem az ajtón. Nem hittem hogy meghatotta ez a mondat, de nem is érdekelt. Mikor leértem, kézen fogtam Drakot és bevittem a szobámba. (ejnye ne gondolj rosszat)
Még mielőtt bármi is történhetett volna, végül, Piton betörte az ajtóm, és "hatástalanította" Malfoyt. Hálás voltam neki, de nem adtam meg azt az örömöt, hogy lássa is rajtam. Zokogva odafutottam hozzá és átöleltem. Ő nem tudom miért, hozzám sem nyúlt. Összeszedtem magam, megfogtam a pálcámat, felöltöztem és kihívtam a szobámból. Szerencsére sokan voltak a folyosón. Elkezdtem a lejárató akciómat, és nagyon jólesett.
-Hogy tehetted ezt velem?
-Nem tudom.
-Ennyi? Egy nem tudom?! Mégis miért törted rám az ajtót, ha nem tudod miért, DE rájátszottál annak a nyomorult kezére? Miért akadályoztad meg?!
-Azért amit mondtál. Hogy csalódtál bennem. Igazad volt. Én is csalódtam magamban.
De nem hallottam amit mond. Csak azt az egy mondatot.
"azért amit mondtál, azért amit mondtál, azért amit mondtál"
Nagyot csattant. Nagy pofont kapott tőlem, de nem szívesen adtam. Könnyes volt a szemem, mert újra sírni kezdtem. Piros volt az arca, azon a helyen, ahol megütöttem. De olyan ideges voltam, hogy meg akartam ütni még egyszer. Nem hagyta. Megfogta a kezem mielőtt az arcához ért volna, kitéptem a kezéből az enyémet, és ezt mondtam neki:
-Soha. Soha többé ne lássalak. Komolyan.
-Mit akartok? Mert hogy nem órára jöttetek, az biztos!
-Ugyan tanárnő, hol van a bizalom?
-Benned nem bízom. És a bandádban sem, szóval nyögd ki mit akarsz Malfoy.
-Jólvan. Magát, tanárnő!-és a mondat befejeztével az egyik közeli fához szegezett, amit igencsak kínosan fogadtam.-Ellenvetés?
-Van.-és a legérzékenyebb helyre mértem egy ütést(nem, nem a fejére, addig nem ért fel a lábam), szóval az ágyékára, mire összeesett előttem.-Nem lennék liliomtipró.Legközelebb jobban gondold meg hogy kit szeretnél, mert én nem vagyok könnyű eset!
Ezzel visszaküldtem a diákokat a kastélyba, és az órát elhalasztottam. De amikor utánuk mentem volna, a mögöttem fetrengő Malfoy, megfogott.
-Tudom hogy kivel van dolgom!-visszaszegezett a fához, amitől kicsit mérges lettem. Szépen fogalmazva. Megbénítottam, és felcibáltam az igazgatóhoz. Ami ott történt, arra még én sem számítottam.
-Piton professzor, ez a diák, kikezdett velem. Én nem büntethetem meg, de maga igen. Mi legyen?
-Hm...nem értem hogy mi ezzel a gond. Miért nem ment bele?-láttam magam mellett, ahogy Malfoy döbbent arca, vigyorgásban tör ki. Én már nem voltam ilyen boldog.
-Ez valami vicc? Komolyan gondolja?!
-Igen. Abszolút komolyan.
Nem is kellett nekem ettől több. Az akit én ismertem, végleg megszűnt létezni.
-Malfoy várj meg kint. Az igazgató úrnak igaza van. És ő a főnök.-alig tudtam visszatartani a könnyeimet.
Mihelyst Drako kiment, volt még egy mondatom, amit nem akartam hogy más is halljon:
-Nagyot csalódtam benned.-és mást nem mondva, kiléptem az ajtón. Nem hittem hogy meghatotta ez a mondat, de nem is érdekelt. Mikor leértem, kézen fogtam Drakot és bevittem a szobámba. (ejnye ne gondolj rosszat)
Még mielőtt bármi is történhetett volna, végül, Piton betörte az ajtóm, és "hatástalanította" Malfoyt. Hálás voltam neki, de nem adtam meg azt az örömöt, hogy lássa is rajtam. Zokogva odafutottam hozzá és átöleltem. Ő nem tudom miért, hozzám sem nyúlt. Összeszedtem magam, megfogtam a pálcámat, felöltöztem és kihívtam a szobámból. Szerencsére sokan voltak a folyosón. Elkezdtem a lejárató akciómat, és nagyon jólesett.
-Hogy tehetted ezt velem?
-Nem tudom.
-Ennyi? Egy nem tudom?! Mégis miért törted rám az ajtót, ha nem tudod miért, DE rájátszottál annak a nyomorult kezére? Miért akadályoztad meg?!
-Azért amit mondtál. Hogy csalódtál bennem. Igazad volt. Én is csalódtam magamban.
De nem hallottam amit mond. Csak azt az egy mondatot.
"azért amit mondtál, azért amit mondtál, azért amit mondtál"
Nagyot csattant. Nagy pofont kapott tőlem, de nem szívesen adtam. Könnyes volt a szemem, mert újra sírni kezdtem. Piros volt az arca, azon a helyen, ahol megütöttem. De olyan ideges voltam, hogy meg akartam ütni még egyszer. Nem hagyta. Megfogta a kezem mielőtt az arcához ért volna, kitéptem a kezéből az enyémet, és ezt mondtam neki:
-Soha. Soha többé ne lássalak. Komolyan.
