Tegnapi tartalma röviden: Olvasd el és megtudod :D
Miután visszatértünk a kastélyba, aznap este, megint nálam volt. Jót beszélgettünk, amikor odahajoltam hozzá... valami váratlan történt. A sötét jel izzott fel a karján, és tudtam hogy Voldemort hívja. Visszaültem a székembe, és mondtam neki, hogy menjen csak. Persze úgy tett mintha nem értené, de kiviharzott az ajtómon. Kinéztem utána, de már nem láttam sehol. A megérzésemre hagyatkozva, keresni kezdtem Perselust. Mire feleszméltem volna, már ott találtam magam a főbb halálfalók, Piton, és a Sötét nagyúr előtt. Meglepett a látvány..elég rondák azok a maszkok. Mielőtt a Sötét nagyúr bármit tudott volna szólni, körbejártam a halálfalókat, és mielőtt levettem volna róluk a maszkot, mindegyiket felismertem. Félkörben helyezkedtek a nagyúr előtt, elöl volt Piton, mellette Bellatrix Lastrange, Lucius Malfoy, Grayback, és a legvégén Pettigrew. Miután levettem a maszkjukat, Tudjukki felé fordultam, és ezt mondtam:
-Ez a híres halálfaló sereged? Egy tanár, egy ronda banya, Lucius, rólad nem tudom mit mondjak, egy farkasnak nevezett egyén, és egy talpnyaló egér. Szép sereg, gratulálok hozzá.
-Bátor vagy hogy ide mertél jönni! De mit keresel itt, és miért jöttél ide? Regilimens!
De mielőtt válaszolni tudtam volna, valaki hátulról megragadott, kezemet kulcsba fogta, és egy igét hallottam, mielőtt máshol találtam volna magam. Hirtelen megrohantak az emlékeim. Pár pillanatba beletelt, mire el tudtam zárni a gondolataimat, Tom elől. Erre ő is rájött, mikor az emlékeim egyre halványabbak lettek, és egy fehér hátterű helyen találta magát, szemben velem.
-Mit műveltél?
Elmosolyodtam.
-Másokkal ellentétben, én, el tudom előled zárni a gondolataimat, emlékeimet. Erősebb vagyok nálad, de így is többet láttál belőlem, mint kellett volna.
-Ez nem lehet! Ki vagy te?
-Mond meg te. Vagy nem tudod?-sejtelmes mosolyomat, kicsit sem hervasztotta le, hogy ennyire kitört. Sőt. Mulattatott.
-Mond meg a neved! Crucio!
Könnyen kivédtem az átkot, és közelebb mentem hozzá.
-Nehéz elviselni ha valaki jobb mint te, ugye, Tom?-most már olyan közel voltam hogy bele tudtam nézni a szemébe.-Nem vagy más, csak öreg csontok, egy talpnyaló, félénk szolga bőre, és Harry Potter vére. Talán ha újra élnél, még mindig erősebb lennél nálam, de így, semmi esélyed!- szinte már suttogtam.
-Én élek! Újra élek.
-Nem élsz. Egy mászkáló zombi vagy. Semmi, a régi önmagadhoz képest! Mikor is haltál meg, Denem? 20 évesen? Talán kicsit több? Én teljesen élek. És idősebb vagyok nálad.
-Csodálatra méltó, ámbár rettenetesen ostoba dolog hogy így mersz beszélni velem!-mostmár ő nézett a szemembe, olyan jeges gyűlölettel, hogy hátrálni kezdtem.-Mond meg a neved!
-Ha ennyire akarod..Az én nevem, Rose. Ettől többet nem kell tudnod rólam.-végre alábbhagyott a kíváncsisága. -Most pedig, hogy mindent átbeszéltünk, ereszd el a gondolataimat!
Egy mosolynak látszó dolog jelent meg az arcán, és megint ugyanott voltam, ahol lefogtak.Lenéztem a hátam mögé, és észrevettem valami ismerőset.
Piton fogott le.
Nem tudtam hol van az az ott, de örültem hogy kimászott a fejemből. Azt a mosolyt is biztosan csak képzeltem, mert mikor elhesegetett előlem mindenkit, megint a fagyos, semmitmondó arca jelent meg előttem.
-Nos...a kisasszony gondolom megtudta amiért idejött. Ti pedig...menjetek! Kivéve....Perselust. Rád még szükségem van.
Ahogy befejezte mondandóját, bosszús arccal, de követték az utasítást a halálfalói.
-Ereszd el, Perselus!-mosolygott, sőt, vigyorgott, de a szeme még mindig komor, és fagyos volt.-Hogy találtál ide?-körbe-körbe járkált, mintha ideges lett volna.-Ki küldött ide?
A kezem még mindig fájt az erős szorítás miatt, de lassan felálltam, Voldemort szemébe néztem, s így szóltam:
-Követtem Perselust. Nem küldött senki, én magam jöttem ide. És mivel más nincs itt, nem követett senki. Amint látod.
-Helyes. És hogy tudtad követni Perselust?
-Nem kötöm az orrodra. Hopsz, nem is tudnám.-gúnyos mosolyommal, egész szép reakciót váltottam ki belőle.
-Crucio!
Ez már nem a fejem volt, ahol én irányítok. Iszonyatos fájdalom, járta át az egész testem, úgy éreztem hogy mindjárt szétrobbanok.
-Ezt már nem tudtad kivédeni, ugye? Rose. A magányos lázadóknak, ma már nincs jövőjük.
-Nagyúr, ha tovább kínozza, nem fog tudni beszélni.-mondta Piton. Rezzenéstelen arccal nézte végig ahogy szenvedek. De amikor ránéztem, valamit láttam a szemében, ami bizonyára elkerülte Tom figyelmét.
-Igazad van, Perselus.-ezzel elengedett a cruciatus átok gyötrelmei alól, és megkérdezte újra:- Hogy tudtad követni Perselust, ide?- nagyon lassan beszélt. Szinte suttogott.
-Semmi közöd hozzá!-ennyit bírtam kinyögni.
Miután nem kapta meg a válaszát, felegyenesedett, gonosz mosolya eltűnt, és hallottam ahogy azt mondta Pitonnak, hogy vigyen vissza az iskolába. De nekem nem kellett segítség. Lassan felálltam, kiegyenesedtem, és Tomnak a képébe vágtam a következő szavaimat:
-Még találkozunk. Azt garantálom.
-Alig várom, kisasszony. -gúnyosan pukkedlizett, és (kiröhögött a picsába) ezek után a szobámban találtam magam. Sikerült hopponálnom.
Percekkel később, kopogás szűrődött be az ajtómon keresztül. Rájöttem, hogy az én ajtómon kopognak, de nem nyitottam ki. Pár pillanattal később, a kopogás megszűnt. Kinéztem az ajtón, és szinte fellökött, Piton ereje, és haragjának nagysága, ahogy bejött. Kezében egy üvegcse volt, gondoltam, Verita szérum van benne. Leült a székébe, elővarázsolt két csésze teát, és az én csészémbe belerakta az átlátszó folyadékot. Az egészet.
-Idd meg.
Pókerarcot vágva leültem vele szemben, felemeltem a csészét, és megittam a teát. Máris kérdések sorozatát zúdította rám.
-Miért jöttél utánam, és hogy? Nem tudtad hogy mennyire veszélyes? Bajod eshetett volna. Nagyobb mint esett. Megtudtad amiért oda mentél?
Rémület ült ki az arcára. Amikor elmentem utána, nem is sejtettem ilyen reakciót tőle.
Nem tudom miért mentem utánad, és csak rád gondoltam. Amikor felnéztem, már ott álltam előtted. Tudtam hogy veszélyes lesz, de nem érdekelt. Vagy inkább nem jutott eszembe megijedni. Nem volt igazi célom.
Ettől kicsit megnyugodott. Még volt egy kérdése..vagyis pontosabban kettő.
-Mi történt amikor belenézett a fejedbe? Nagyon ideges arca volt. Rémült, és kétségbeesett. Te viszont nagyon nyugodt voltál. Nem bántott ugye?
-Megpróbált minél több mindent megtudni rólam, de mielőtt nagyon elmélyült volna a kutatásban,lezártam előtte az elmém. Vitatkoztunk. Azt akarta hogy mondjam meg a nevem, és hogy hogy jöttem ide. Cruciatus átokkal akart rávenni a beszédre, de mivel az elmémben én irányítottam, és teljesen ura voltam az elmémnek, kivédtem a támadást, és megmondtam a nevem. Követeltem tőle hogy másszon ki a fejemből, és a többit már te is tudod. Igen, jól vagyok. Bár foghattál volna gyengébben is. A csuklóm még mindig fáj.
-Add ide a kezed.-megfogta, és némán kimondott igével, elmúlt a fájdalmam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése